út Belgiumig

Nos, elkészült a blogom. :)

Mostantól itt (is) fogok jelentkezni, úgyhogy tudtok olvasni rólam.

január 27.

Elindultunk ........ám a tervezettnél egy nappal később érkeztem meg.

A sztorit inkább elfelejteném, dióhéjban csak annyit, hogy egy benzinkútnál még a határ előtt ellopták Apu irattárcáját, nyílván azt hitték, hogy az a pénztárcája. Pénzt így nem vittek el szerencsére, csak az összes iratát..... Jelen helyzetben mi sem bosszantóbb. Se személyi se jogosítvány. Miután felmértük a helyzetet - hogy így azért nem kéne nekivágni egész Európát átutazni - fordulás haza. Ennek persze Mucó volt az egyetlen haszonélvezője, aki az ágyacskámban töltötte az éjszakát a legnagyobb megelégedésére, amit kellemes dorombolással hálált meg. A délutánt így a rendőrségen töltöttük és az önkormányzaton. Nem tudtunk mindent elintézni, így hazamentünk, palacsintát sütöttünk és még egy búcsú estét töltöttem otthon.

január 28.

A reggelt az önkormányzaton kezdtük - mi sem kellemesebb, majd újra mindent betuszkoltunk a síboxba (csak ajánlani tudom mindenkinek, nagyon praktikus) nagy nehezen és elindultunk.

Egész nap havazott, meg fújt a szél. Apu remekül vezetett ebben a sofőrt próbáló időben, mi Anyuval inkább csak szemléltük az eseményeket. Az út fárasztó volt, kb. 1000 km egy nap alatt, több megállóval és egy Landzeit-es ebéddel este 11-re érkeztünk meg Kaiserslauternbe a rokonainkhoz. Nagyon örültek nekünk, kaptunk házi pirított mandulát meg mindenféle finomságot, miután koccintottunk a megérkezésre, majd elsétáltunk a kis szállodánkba kipihenni a nap fáradalmait és erőt gyűjteni másnapra.

január 29.

A reggelit Péter nagybátyáméknál kaptunk, közben a felesége összekészített egy pár dolgot "szegény gyereknek". Így megtelt egy doboz a pöttyös lábosoktól kezdve a házi lekvárokon át mindenfélével. Utunkat Saarbrücken felé folytattuk. (Apu másfél évet lakott itt, így kicsit nosztalgiáztunk). E kis szüet után most már tényleg irány Belgium. A mai napra is volt még hátra 300km, úgyhogy ideje volt indulni. Az idő hol havas, hol esős, de mindig szeles volt.

Délután 5 után érkeztünk meg végülis az antwerpeni lakásba, 1355km-re Budapesttől. Legnagyobb meglepetésemre ki volt írva a lengyel lakótársam és az én nevem is a csengőre. Pár perc múlva már bent találtam magam a lakásban, körülvéve 48kg csomaggal - milyen jó, hogy nem repülővel jöttem, így hogy hoztam volna olyan fontos dolgokat magammal mint a fürdőszobai kilépő, szennyestartó és hasonlók. Tudom-tudom e nélkül is lehetett volna jönni, de kell egy kis komfort - legalábbis az elején :). Szóval hirtelen azt se tudtam, hol kezdjem a kipakolást. Aztán belejöttem, hogy a ruháim egy részének a konyhában lesz a helye, a galérián pedig lehajtott fejjel kell közlekedni, mert kicsi a belmagasság, a lakásból pedig a kilátást a szemben lévő házaknak a hátsó fala jelenti. Van a konyhából ugyan egy kis kijárat egy 2 négyzetméteres, hát nem is tudom mire - nevezzük belső udvarnak - ott van 2 szék meg egy asztal, na oda le lehet ülni majd ha jobb az idő levegőzni.

Este összedobtuk az útról maradt szendvicseket és jólesően elfogyasztottuk egy kis pezsgő kíséretében.

Ezután hamar nyugovóra tértem. A szomszédban hatalmas buli volt, azt hiszem fölöttünk. Náluk kicsit recseg a padló és mivel mi a galérián alszunk, ezt egészen jól lehetett tanulmányozni. A buli hajnali 2-re lecsendesedett, talán továbbmentek valamerre. Én vegyes érzésekkel próbáltam átaludni az éjszakát. Azt hiszem az volt a legnagyobb baj, hogy egész éjjel gondolkodtam azon, hogy mit hogy mondanék angolul. Ebbe azért még rendesen bele kell jönni. Elég jól elkommunikálunk a lakótársammal, de azért fárasztó még angolul beszélni, mindent végiggondolni, hogy hogyan is mondjam. A másik amin gondolkodtam az természetesen az volt, vajon milyen is lesz ez az 5 hónap itt. Nincs okom panaszkodni mert a lakótársam jó fej, a lakás egész jó, na de hát mégiscsak. Az idő az elején rém lassan múlik, ezt eddigi útjaim tapasztalatából le tudtam vonni hamar. Főleg most még csak a lakótársamat ismerem, meg Anyuék vannak itt pár napot, ami azért valljuk be nem rossz az elején :). Annak ellenére, hogy 19 éves vagyok, eddig a leghosszabb idő amit távol voltam otthonról az a 3 hetes londoni utam volt. Ezen kívül nem voltam kollégista sem, úgyhogy szokni kell az új helyzetet, hogy távol otthonról, távol a családtól és távol a barátoktól, bár az, hogy van internet a lakásban azt hiszem sokat fog javítani a helyzeten. Na ilyen gondolatok közepette nem csoda, hogy nem telt könnyen az éjszaka.....